A kevés alvás következményei

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az alvás milyen fontos szerepet tölt be az egészséges életben. Mivel a testünk ilyenkor tud regenerálódni, ezért fontos, hogy megpróbáljunk minden nap elegendő mennyiségűt és minőségűt aludni.

Ha nem alszunk eleget akkor annak súlyos következményei lesznek, nem csak a fáradékonyság fog jelentkezni, hanem akár súlyos szervi betegségek is.

Előrehozza az öregedés által okozott testi tüneteket. Több kutatás is kimutatta, hogy a kevesebbet alvó páciensek körében gyakoribb a nagyobb mértékű ráncosodás valamint a bőr rugalmatlansága. Folyamatosan és visszafordíthatatlanul pusztítja az agysejteket.  Különösen azok az agyi neuronok vannak veszélyben, amelyek a figyelemmel és a tanulási képességekkel foglalkoznak.

Egy 2012-ben elvégzett kutatás kimutatta, hogy az egyébként egészséges életvitelt folytató emberek körében a kialvatlanság nagyobb stroke kockázattal jár. Egye hét alváshiány is elegendő lehet ahhoz, hogy több mint 700 génünk megváltozzon, többek között azok, melyek az immunfolyamatokért, illetve a stressz feldolgozásáért felelősek. Ez az egyenes magyarázata annak is, miért függ össze az alváshiány és olyan krónikus betegségek, mint a magas vérnyomás a szélütés és az elhízás.

Kísérletek során bizonyították, hogy a krónikus alváshiánytól szenvedő egyedek csontsűrűsége jelentősen csökkent, ami az ember esetében is igaz lehet mivel a csontjaink nem is tudnak olyan jól regenerálódni, mint amikor kipihenjük magunkat. Több daganatos betegséget is eredményezhet az alváshiány, illetve a betegség kimenetelét befolyásolja, hogy testünk mennyire tud pihenni. Azoknál, akik hat órát vagy annál kevesebbet alszanak éjjelente, megnő a bélrendszeri, illetve prosztata rák kockázatának az esélye.

Azok az emberek közül, akik kevesebb, mint hat órát aludtak naponta, huzamosabb ideig, nagyobb eséllyel történt korai elhalálozás, mint azoknál, akik elegendő mennyiséget tudtak pihenni.

Összegzésként leszűrhetjük azt, hogy az alvás és a pihenés nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. Nem szabad szemet hunynunk, a felett, ha testünk jelzi fáradtságát, könnyebb megelőzni az akár visszafordíthatatlan következményeket!

Tags: , , ,