A legtöbb ember célja az a testmozgással, hogy a testzsírjukat csökkenteni tudják, ezáltal magabiztosabbá váljanak a mindennapjaikban és persze egészségesen élhessenek.

Ehhez azonban összességében egy teljes életmód váltásra van szükségünk, hiszen egyéni igények szerint elegendőt és megfelelően kell sportolnunk, étkezési szokásainkat meg kell változtatni, hisz e nélkül túl sokáig sajnos nem juthatunk. Viszont abba a hibába se essünk, hogy állandóan edzeni járunk és koplalunk, mert amellett, hogy nem érjük el a kívánt célunkat, még az egészségünkre is ártalmas lehet.

Ha rendszeresen eljárunk sportolni, legyen szó akár kültéri vagy beltéri sportokról, változatos és megfelelő tápanyagokkal rendelkező étrendet folytatunk, elegendő folyadékot pótolunk vissza a szervezetbe (egyéntől függően napi minimum két liter víz), már ekkor hatalmas előrelépést tettünk az egészségünk és fizikumunk felé. Mindezek felett érdemes bizonyos táplálék kiegészítés, hiszen az optimális beviteli mennyiségeket egy hétköznapi ember nehezen tudja fedezni a szilárd táplálékból, illetve bizonyos hatóanyagokat koncentráltabban és nagyobb menyiségben tudja bevinni, melyek hozzájárulhatnak a céljaink minél hamarabbi eléréséhez.

Fehérje

Alapvető építőelemünk a fehérje, ezért fontos, hogy napi szinten bevigyük a megfelelő mennyiségben és minőségben, ehhez nagy segítséget nyújtanak a fehérjeporok, melyek praktikusak és gyorsan elkészíthetőek. Ha a diétánkban elegendő fehérjét biztosítunk a szervezetünknek, akkor az segít megvédeni a sejtjeinket (ide értve az izomsejteket is) a leépüléstől, a fokozott fizikai aktivitás eredményeképpen és segít újjáépülni. A Pro Nutrition Whey Protein tejsavó fehérje ideális választás ezen célra, nagy százalékban tartalmaz olyan aminosavakat is, melyeket a szervezetünk nem képes előállítani, ezért külsőleg kell pótolnunk. Naponta 1-3 alkalommal javasolt fehérje turmixot fogyasztani, a változatos étrend mellett.

L-Karnitin

Ha megfelelően elláttuk tápanyaggal szervezetünket, akkor érdemes kicsit tovább tekinteni, mikkel lehet hatékonyabbá tenni, felgyorsítani a fogyásunkat, milyen zsírégetők hasznosak. Ilyen az L-Karnitin, mely természetes módon is előfordul a szervezetünkben és azért felel, hogy a mozgósított zsírsavak eljuthassanak az energia ellátó egységünkbe, ahol energiát nyerhetünk belőle. Ez a természetes mennyiség és a táplálkozás során bevitt mennyiség azonban nem elegendő ahhoz, hogy elérjük a fokozott zsírfelhasználást, ezért táplálékkiegészítőkből kell pótolni, ilyen például a Pro Nutrition L-Carnitine készítménye. Érdemes naponta legalább két alkalommal (reggel és edzést megelőzően) fogyasztani a kívánt hatás elérése érdekében.

CLA

A CLA, más néven konjugált linolsav is nagy mértékben hozzájárulhat a testzsír csökkentéséhez, mégpedig legfőképpen a vércukor megfelelő hasznosulásának következtében. Sajnos mai társadalom nagy mértékben fogyaszt cukros és gyorséttermi ételeket, melyek roncsolhatják az inzulin-vércukor egyensúlyt, az inzulin érzékenységet koptatják, mely cukorbetegséghez is vezethet. A Pro Nutrition CLA nagy segítségünkre lehet a megfelelő tápanyag felhasználás érdekében. A megfelelő hatás érdekében naponta 2-3 alkalommal fő étkezések előtt érdemes fogyasztani.

Króm

A króm egy természetes ásvány, amely szintén nagy mértékben javítja a vércukor anyagcserét, ami által a fogyásunk is hatékonyabbá válik. Kevés ember szervezetében található meg optimális mennyiségben, ami fáradtsághoz, rossz fehérje-lebontáshoz is vezethet. Nehéz bármilyen forrásból ezt fedeznünk, legcélszerűbb ez is táplálékkiegészítőből, melyre megoldást nyújt a Pro Nutrition Chromium Picolinate, ami ráadásként a króm mellett pikolinsavat is tartalmaz hozzáárulva a króm felszívódásához.