x 

A kosár üres

Termékeink

Fehérje vs aminosav

Mivel testünknek a fehérjét először aminosavakra kell bontania, hogy hasznosuljon izomépítés céljából, ezért sok szakértő szerint izomépítés céljából sokkal célszerűbb aminosavat szedni, mint fehérjét.

Mint az köztudott, hogy ha izmot akarunk építeni, akkor mindenképp megfelelő mennyiségű és minőségű fehérjét valamint aminosavat kell szednünk/ennünk. Ezeket bevihetjük étkezésünkkel vagy akár táplálék kiegészítők formájában is. Általánosságban véve az állati termékekből származó fehérjéket tekintjük elsőrendű fehérjeforrásnak.

Egy kimutatás szerint ahol két csoportot vetettek össze, bebizonyította, hogy a nagyjából 3 óránként fogyasztott folyékony aminosav sokkal jobban hozzájárult az izmok nagyságának növeléséhez. Ennek a ténynek a tudatában könnyedén abba a hibába eshetünk, hogy feleslegesen sok fehérjét és aminosavat kezdünk el bevinni. Sajnos ez nem így van, mivel izmaink növekedése a rájuk ható terheléstől függ. Ha ez a terhelés megfelelő, akkor elindul a protein szintézis, ami az izomsejtek növekedéséhez vezet.

Ezért összegezve kijelenthetjük, hogy nem elég csak fehérjét fogyasztanunk. Meg kell lennie a megfelelő kemény edzésmunkának valamint az aminosavaknak, hogy beinduljon az izomnövekedés.

Ha megfelelő aminosavat keresel akkor van egy ajánlatunk:

A Pro Nutrition Amino Liquid 50000 folyékony aminosav formula előnye az, hogy nagyon könnyen elfogyasztható; gyorsan, hatékonyan és problémamentesen szívódik fel. A legrövidebb idő alatt juttatják el az aminókat az izmokhoz, vagy egyéb felhasználási helyükre. Sokféle esszenciális és nem esszenciális aminosavat tartalmaz.

 

AKCIÓS TERMÉKEK!

Figyelje hetente megújuló akcióinkat! 

Telefon: +36 30 313 7700

Rendeljen MOST Online!

Ügyfélszolgálat

H-P: 8.00 - 18.00; Szo: 9.00 - 14.00

Ingyenes kiszállítás

25.000 Ft vásárlás felett